Jártamban-keltemben beszélgetek városlakó sorstársaimmal, többek között olyanokkal is, akik gyermekei a (volt) Kazinczy (most Pollack) Általános Iskolába járnak.

Már az integráció során voltak, akik nemteszésüknek adtak hangot, többek között a névadás miatt. Amikor az óvodákat vonták össze, az óvodai egységek megtartották a nevüket, egyikét se "húzták rá" a másikra. Sajnos itt ez történt, pedig milyen elegáns lett volna pl. elnevezni Felsővárosi Általános Iskola Kazinczy/Dobó téri/Pollack tagiskolának az egyes intézményeket... Szülők mondják, hogy már ennek a névadásnak a során rossz érzéseik voltak.

Abban viszont reménykedtek, hogy a Kazinczy iskola életébe, hagyományaiba csak a szükséges és ésszerű mértékig fog az új igazgatónő belenyúlni. Nos nem így történt.

Háborognak a szülők, mert a rossznyelvek szerint az első év elején a Kazinczyból a Pollackba vándorolt egy adag számítógép; háborognak, mert az évek során kialakult szokások esetében nem integráció történt, hanem egyszerűen mindent úgy kell csinálni, ahogy azt korábban a Pollackban csinálták.

A nagy integrációból csak annyi látszik, hogy nem mehet be a szülő - még azé az elsősé sem, aki fél éve még az ovi vécéjéből kiabált az óvónéninek, hogy törölje ki a fenekét. Ehelyett a portás néni szaladgál, mint pók a falon délután fél négy körül a termekbe, egyesével szólni minden gyereknek. Ez az érem egyik oldala. A másik, hogy így nem nagyon tudnak a szülők kommunikálni a tanító nénivel, semmilyen visszajelzésük nincs arról, hogy halad a gyerek.

Az is lényeges és alapvető, hogy tavaly óta nem "tálcás" menza van, hanem "tányéros. Ugyanakkor olyan lényegtelen dolgokban nem történt áttörés, hogy például a tavalyi tanév előtt - augusztus végén - tanár hiány miatt már a testnevelőknek is informatika órát kellett adni, ha van hozzá képesítése, ha nincs...

Egy másik szülő dühösen meséli, hogy nem tudta befizetni a menzát - mivel a gyerek beteg volt.

Kérdezem: Ez miért akadály?

Mondja: Mert a pénz beszedő néni azt mondta, a menza boríték híján (amit valamelyik osztálytárssal elküldtek, csak nem ért oda...) nem tudja, mennyit is kellene fizetni.

Erre megkérdezte, hogy nincs rajta számlán? A néni meg visszakérdezett, hogy milyen számlán? Kiderült, hogy a gyerekektől simán elveszik a borítékot és megszámolják a pénz, 'oszt jónapot... Mi van, ha egyszer nem lesz meg egy boríték? Mivel igazolja majd a gyerek, hogy tényleg fizetett? Hogy is hívják ezt? Ha jól emlékszem, az APEH szerint ez a "nyugta/számla adási kötelezettség elmulasztása"...

Csak jelezném: nagyon fontos dolog, hogy a szülő meg legyen fenyítve, hogy tudja hol a helye, ne járkáljon be az iskolába; az is fontos, hogy ne "tálcás" legyen a menza. De most már jó lenne tartalmi dolgokról is beszélni.

Csak néhány tipp: jó lenne felmérni a tantestület erejét, gyengeségeit, megtudni, hogy kik azok, akik ténylegesen hasznára vannak az iskolának és ki azok, akik csak ballasztok; jó lenne rájönni, miért vélkednek úgy a szülők, hogy a Kazinczy alsó tagozata jól teljesít, felsőben pedig mintha nem is ugyanabba az iskolába járna a gyerek... És lenne még jópár, hasonlóan húsbavágó kérdés, amire jó lenne választ keresni, de kezdetnek talán ennyi is elég...

Szerző: Dumabomber  2008.10.18. 18:59 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kazincbarcika.blog.hu/api/trackback/id/tr36720467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása