Győzött a demokrácia, népszavazás lesz a kórházról – gondolhatnánk. De ez nem ilyen egyszerű.

Ha megnézzük a döntés mozgatórugóit, bizony már nem fogunk ennyire örülni: a helyi ellenzék az országos politikából is ismert „mondjunk mindenre nemet, amit a hatalom akar” alapállásból feldobtak egy olyan ötletet, amire a szocialista frakció nem mert nemet mondani, mivel akkor az lett volna a következő kommunikációs lépés az ellenzék részéről: „ezek nem kíváncsiak a nép véleményére”. Persze, könnyebb volt megnyomni az igen gombot az MSZP-s képviselőknek ugyanúgy, kell a szavazat a választóktól a következő ciklusban is.

A nép szavaz, az önkormányzati testület dönt, a demokrácia dübörög. Hol itt a baj? Ott, hogy ennél a szavazásnál nem lehet jól dönteni.

Ha úgy dönt jól tájékozott lakosságunk, hogy „el a kezekkel a kórháztól”, azzal konzerváljuk azokat az 1980-as évekbeli állapotokat, amik jó pár éve tarthatatlanok és persze megoldunk egy költségvetési problémát is, nevezetesen: nem kell gondolkodni, hova tegyünk évi 100-120 millió forintot, hiszen a kórház éhesen tátogó szája képes elnyelni bármekkora összeget a jelenlegi formájában és a jelenlegi vezetéssel.

Ha úgy dönt a lakosság, hogy át kell adni a működtetést, akkor pedig a pályáztatási eljárás során felmerült kérdőjelek (nem lehet megismerni a pályázatokat, nem lehet tudni, igazak-e a Hospinvest ellen Heves megyében felmerült vádak, stb.) eloszlatásának kényszere nélkül a testület felhatalmazást kap, hogy odaadja a kórház működtetését a Hospinvestnek.

Na, most tessenek jól dönteni!

Szerző: Dumabomber  2008.03.12. 10:17 4 komment

Címkék: kórház önkormányzat népszavazás kazincbarcika hospinvest

A bejegyzés trackback címe:

https://kazincbarcika.blog.hu/api/trackback/id/tr16377505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dumabomber 2008.03.14. 14:37:11

Nagyon tanulságos gondolatok a kórházak üzemeltetésbe adásáról azoknak, akik nem zsigerből, hanem érvek alapján szeretnek dönteni:

blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=zgfumag&pid=12821

Rotikefe 2008.03.15. 22:07:55

"hova tegyünk évi 100-120 millió forintot, hiszen a kórház éhesen tátogó szája képes elnyelni bármekkora összeget a jelenlegi formájában és a jelenlegi vezetéssel."
A kérdésedben jólehet benne a megodásra a válasz egy része is! A másik dolog, a város vezetését nem azért szavaztuk meg, hogy elkótyavetyéljék a bevételeket, különböző cimen és medvebőrbe bújtatott farkasokat táncoltassanak közpénzen a Sportban meg egyéb becsületsüjjesztőkben! Eladtak, bezártak már annyi mindent, ami eddig kiadás volt, nem kellene külömböző tanácsadói dijakat a nagy semmire kifizetgetni! Az önkormányzaton eddg sem volt biztonsági őrök szerződtetve mert nem volt rá szükség, mitől vagy kiktől félnek? azoktól akik oda engedték ill. szavazták őket? Kidobott pénz! Tessék példát mutatni az áldozatkészségről, áldozzák be a tiszteletdijukat a kórházra, keressenek megoldást a megfelelő gazdasági irányitáshoz és legyenek minden területen következetesen szigorúak a kiadások tekintetében!Lassan már alig marad olyan intézet amit nem szerveztek ki az önkormányzat vezetése alól, csak mint felügyeleti szervként akarnak tevékenykedni ahol csak lehet, de a bevételeket azt megkapják(!) Felelősséget meg átháritják az éppen aktuális üzemeltetésvezetőre! Miért nem adják el a sportközpontot? Ja vagy arra lehet állami támogatásokat felvenni meg pályáni különböző pénzekre? Mint kiderült a kóürház ügyében is volna lehetőség pályázatra, miért nem teszik ? Netán nem értenek hozzá? vagy más a felsőbb utasitás, vagy kérés? Netán elvárás?
Olvastam valahol, hogy tulajdonképpen a környező települések amik a kórház ellátási körzetébe tartozik és ha azok az önkormányzatok bármennyit is fizetnek a kórházi büdzsébe akkor azokban a községekben is jogos a népszavazás igénye! És akkor ez mindjárt nem is 10 milla! Ha kicsit is elgondolkodnának akkor még ezt a kiadást is meg lehetne spórolni, csakhogy felelősségteljesen kellene gondolkodni! Panelprogram, nagyon szép! És ebből az állami támogatásból mennyit lehet átcsoportositani egyéb sikerdijjakra? A kórházat meg hagyják tönkretenni! Nem ez a város érdeke! Ha nem tudják megoldani akkor adják át a stafétabotot olyan városvezetésnek akik nem a baráti kört pénzelik hanem a városért akarnak tenni,FELELŐSSÉGGEL!
Bye

azt a kutya mindenit 2008.03.16. 22:35:50

Én csak annyit szólnák hozzá. Úgy hallottam Berente adna csomó pénzt de csak akkor ha az egészség ügyre fordítanák.

Dumabomber 2008.03.17. 10:17:16

Berente meg a csomó pénz ügye: abban a rendkívül "előnyös" egyezségben szerepel ez a kitétel, amit az Elszámolás 2007 kiadványban ünnepelt meg polgármester úr. Csak sajnos ebben kicsit sok a "ha"... Azaz: ha Kazincbarcika szerez befektetőt a volt szénosztályozó területére, akkor az onnan befolyó iparűzési adó felét kapja meg Barcika. Ezt az összeget cimkézi meg Berente, hogy a város csak oktatási, kulturális és egészségügyi célokra fordíthatja.

A baj csak az, hogy ez a pénz nincs, csak ha majd lesz...
süti beállítások módosítása