Mint a blog leírásánál is utaltam rá, az "Elszámolás 2007" című kiadvány volt erős érzelmi felindulásom kiváltója, ennek hatására hoztam létre ezt a blogot.

Néhány alapvetés:
- nézőpontom nem pártpolitikai jellegű (ha vulgáris akarok lenni: sz***ok a pártokra), egyszerűen városunk és a városlakók pártján állok;
- nem szeretnék pártoskodó, rasszista vagy bármilyen más jellegű IQ mentes kommenteket;
- abban a reményben indítom ezt a blogot, hogy olyan kazincbarcikaiak (vagy a város iránt érdeklődők) fogják olvasni, akik pártoktól függetlenül szeretnék, ha fejlődne, prosperálna ez az egyébként jó adottságokkal rendelkező, szebb jövőre érdemes kisváros.

Szóval elszámolás: engedje meg a tisztelt olvasó, hogy eme míves kiadvány értékelése előtt egy kis időutazásra invitáljam (különösen azok kedvéért, akik nem járatosak kicsiny városunk dolgaiban).

Rövid jobb, hosszú bal: 1990-től a mostani — Szitka Péter — a harmadik polgármesterünk. Az első ciklusban — az országos politikai hangulatnak megfelelően — jobboldali polgármestert választott az önkormányzat képviselő testülete, Ludányi Attilát. Ennek a ciklusnak talán a legjellemzőbb jelzője a túlélés és a válságkezelés volt, ettől mélyebb nyomokat nem hagyott a városlakókban (persze némelyek ma is emlegetik a polgármester titkárnőjének kínos teherbeesését és az azt követő kisebb botrányt... de hát a hosszú, áttúlórázott esték feszültségét csak oldani kellett valahogyan.)

Aztán következett 3 cikluson át dr. Király Bálint - szocialista színekben, őt már a "nép" választotta. Erre az időszakra kettősség jellemző: ekkor sikerült befejezni a tizenöt éve húzódó uszoda beruházást, ekkor indult el a város főutcájának - az Egressy útnak a rehabilitálása és több más fejlesztés is. Ugyanakkor erre az időszakra datálható a helyi nagyvállalat — a Borsodchem Rt. — és a város "elhidegülése", Berente leválása (évi 500-600 milliós iparűzési adóval együtt...) és sok más mellett a tétovázás olyan ügyekben, amelyek időben történő kezelése lényegesen jobb helyzetbe hozhatta volna a várost a jelenleginél (a kórház eladósodása és elhibázott felújítása, az önkormányzati intézmények átszervezésének elodázása, stb.)

Ezzel az örökséggel vágtunk neki a 2006. évi önkormányzati választásoknak. Az előző másfél évben a regnáló polgármester és pártja (némi országgyűlési képviselői segítséggel) összerúgta a port. A felek egymásnak ellentmondó verzióiból az hámozható ki, hogy dr. Király Bálintot félre akarták állítani, mivel kellett a funkció az országgyűlésből hazai vizek felé kacsingató Szitka Péternek. A tálalás nem sikerülhetett valami fényesen, mert polgármesterünk szakított pártjával és némi — a helyi pártpalettán való — körbekínálkozás után végül függetlenként vágott neki a választásoknak, ahol vesztett (pozitív megközelítés: ezüstérmes lett :)) A nyertes Szitka Péter, aki a helyi szocialistákkal karöltve Bakács Tibor Settenkedőtől Rúzsa Magdiig és a helyi médiáig mindent bevetett a kampányban. Azért a korteskedés során voltak mélypontok: jöttek, mentek a röplapok, nyilatkozatok, fizetett újságcikkek mindkét fél részéről (ekkor kellett volna helyi laptulajdonosnak lenni...)

A helyi ellenzék bénázását jól mutatja, hogy immár négy cikluson keresztül nem sikerült olyan jelöltet állítani, aki megszoríthatta volna a szocialisták aktuális jelöltjét (általában minimum 20 % különbség volt a győztes szocialista jelölt és az ellenzék legjobb szereplője között...) Mi lehet ennek az oka? Talán ugyanaz, ami az országos politikában is meghatározó: sikerült olyan mélységekbe küzdenie magát a helyi politikának, hogy jó képességű, tiszta kezű, felkészült ember nem nagyon vágyik a helyi politika közelébe (és hát a helyi politika sem nagyon keresgéli az ilyeneket).

Ismerik a viccet? Egy autószervíz falán a következő felirat olvasható: mi olcsón, jól és gyorsan dolgozunk. Ezekből Ön kettőt választhat... (Kazincbarcikán többnyire csak egyet...)

Szóvel reménykedtünk,
hogy jönnek a fiatalok. Hát jöttek. Már az első hónapokban nagy-nagy csörtetéssel. Reménykedtünk, hogy majd rájönnek, az elefánt nem való a porcelánboltba. Úgy látszik, az egész pályás letámadás Fideszes ideáját sikerült az ifjú politikusok nagyobb részének magáévá tennie. És azóta tart a meccs, főleg verbális síkon. No de itt az "Elszámolás 2007" (majdnem leszámolást írtam, végül is nem lőttem volna nagyon mellé). Az örömkönnyeket törölgetem a szemem sarkából, hogy a saját adómból csináltak nekem egy kiadványt, amiben Szitka Péter elmagyarázza, hogy minden kafa itten, és hogy az, ami innen a kisember szemszögéből, a béka alól semminek látszik, az igenis valami...

Na ennyit mára, legközelebb részletesen beszámolok a Le/elszámolás kiadvány alapos tanulmányozásának eredményeiről.
Szerző: Dumabomber  2007.12.29. 16:28 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kazincbarcika.blog.hu/api/trackback/id/tr49278292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BiGyula · http://ezisbarcika.extra.hu 2007.12.31. 09:50:10

Én arra lennék kíváncsi, hogy anno, mikor még a Borsodchem iparűzési adója a város büdzséjét gyarapította, miért nem volt ennek látványos, látható nyoma... ?? Valahogy eltűnt az a rengeteg pénz. Ha a mai árak mellett Berente kis Kuvaitként dőzsöl belőle, akkor annak a pénznek Barcikán is nyomot kellett volna hagynia.
Egyébként ma Barcikán a közterületeken is csak a káosz látszik. Nincs KTF, nincs közlekedési morál (sem)..
Abból a pénzből pedig, amit Bakácséknak kifizet az önkormányzat, meg lehetett volna tartani olyan dolgozókat, akiket a létszámleépítés és összevonások miatt kirúgtak pl. a Sportközpontból, az Egressyből, ill. az iskolákból.

Dumabomber 2007.12.31. 10:10:12

Nyilván más dolog 1.000 embernek dőzsölni ugyanabból a pénzből, mint 35.000-nek. Ugyanakkor teljesen igazad van abban, hogy egy csomó, már 5-6 évvel ezelőtt is látszó tendenciára (kórház eladósodás, gyereklátszám csökkenés) időben és szakszerűen reagálva évi több száz milliót lehetett volna megtakarítani. Meg valahogy az az érzésem, a Berente ügyben sem álltak jogi képviselőink a feladatuk magaslatán. Az, hogy a hazai jog egy olyan nyilvánvaló igazságtalanságot szentesít, mint ez az ügy, nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna akár Brüsszelig elmenni. A jogi eljárások valahogy nem nagyon tértek ki arra, hogy a vita tárgyát képező BC Rt soha nem jött volna létre a város nélkül és fordítva. Ezért teljesen irreális az ítélet és a sikerként kommunikált — gyakorlatilag a bíróság elsőfokú ítéletével egyező — megállapodás...

BiGyula · http://ezisbarcika.extra.hu 2007.12.31. 13:27:00

Azért azt senki ne feledje, hogy Berente nagyon is mostohagyerek volt, a barcikai vezetés mindig is nagyívben letojta Berentét, úgyhogy valahol jogos volt ez a lépés...

Dumabomber 2007.12.31. 14:35:59

Érdekes ez a berentei történet. Az elején valóban a régi sérelmekről és azok orvoslásáról szólt. Ebben a fázisban sok szempontból igazat adtam a berenteieknek. csak aztán ez átfordult abba az irányba, hogy korrekt megegyezés helyett ugorjunk neki Barcikának, hadd legyen nekik minél rosszabb, mert az nekünk jó... Ekkoriban már főleg pénzről és hatalomról szólt Berentén is ez a történet és innentől nekem már forgott tőle a gyomrom. És valljuk be: egy néhány hétig létező joghézag volt az, ami miatt Berente ilyen szinten lenyomta Barcikát...

álmos 2008.02.03. 00:14:38

" Elszámolás 2007 " - " LESZÁMOLÁS "

LEGFRISSEBB HÍR : SZIPKA PETIT MEGVERTÉK :-) :-) :-)

BiGyula · http://ezisbarcika.extra.hu 2008.02.03. 10:56:15

Ki? Hol? Mikor? Miért? Sehol nem találtam róla infót. Csak kacsa.

shrek 2008.03.23. 21:11:57

hi nem tudom megállni,hogy ne fűzzek hozzá néhány gondolatot. ludányi attila munkásságáról ejtsünk, néhány szót. a fidesz/ha jól emlékszem/ soraiból, vagy oldalvi-zéből jutott a város vezető rangjára. azért nem csak az a kínos malőr fűződik a nevéhez. az azbeszt ügy, ami országos hírűvé tette városunkat. úgy tudom még a következő érában is képviselt bennünket, csak egerszalókról. minden pártoskodáson kívűl, én se bírok egyet se. eddigi polgármestereink, bvk vezéreink mind hozzátettek ahhoz, hogy országos hírünk legyen a médiában és nem csak a bulvárban: pl.higany ügy, azbeszt ügy. berente ügy, kórház ügy a nagyobbak.
süti beállítások módosítása